2010. december 14. 13:25 - Ténytár
A “médiaalkotmánynak” nevezett törvényjelentősen átalakítja a magyar elektronikus médiumok rendszerét, változtatásai pedig több ponton erősen vitathatóak. A regisztrációs kötelezettség vagy a médiahatóság rendészeti jellegű hatáskörei elbizonytalaníthatják a sajtószabadság híveit, a közmédiumok centralizációja a hírek világában gyengítheti az egyenlő elbírálást, a kvótarendszer és az az alóli felmentés pedig egyesek számára indokolatlan előnyöket hozhat – csak néhány példa a törvény 160 oldalas szabályanyagából.
Az elektronikus médiára vonatkozó jelenleg hatályos szabályokat a rádiózásról és a televíziózásról szólótörvény határozza meg. Figyelemmel arra, hogy a jogszabály egy „háborút” próbált békés úton lezárni, a megkötött kompromisszumok miatt súlyos szabályozási hibákkal volt terhelt.
Új médiatörvény megalkotására eddig minősített többség hiányában nem került sor, az erre irányuló kísérletek rendre kudarcba fulladtak. Az tehát nem kétséges, hogy szükség volt új szabályozásra. A Cser-Palkovics András, Rogán Antal és Menczer Erzsébet nevével fémjelzett törvénycsomag azonban komoly aggályokat vet fel.
Lássuk részletesen azt, hogy melyek azok az intézkedések, amelyek hatással vannak a sajtószabadságra, illetve, hogy az a hatás milyen jellegű. A táblázatban az érték azt jelöli, hogy az egyes intézkedések egy +/-5 pontos skálán mekkora hatással vannak a jogállamra. A negatív értékek esetén gyengítik, a pozitívok esetén erősítik azt.
1. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) hatáskörei rendkívüli módon kiszélesednek.
A határon átnyúló műsorszolgáltatásra egy példa: a Helyszínelők-franchise (CSI, CSI:Miami, CSI:NY) epizódjai a hatályos médiatörvény rendelkezése miatt a hazai adókon 21:00 óra után vetíthetőek. A fenti sorozat rajongói azonban az egyik televízión már 20:00 óra körüli időponttól nézhetik kedvenc sorozatuk újabb ismétlését, ráadásul a TV-n nem a 16-os karika, hanem egy 15-ös karika látható. Ennek oka az, hogy az adott televízió Romániában kerül bejegyzésre, ahol nem 16-os, hanem 15-ös karika van, s amely nem a GMT+1, hanem a GMT+2-es időzónában található. Így tehát e sorozat tekintetében a hazai szabályozás nem érvényesül, hiszen a határon átnyúló médiaszolgáltatás nem ütközhet akadályokba az EU-n belül.
2. A közmédiumok centralizációja: bár továbbra is fenntartja a tervezet a közmédiumok önálló csatorna jellegét, azonban igazgatásuk és bizonyos funkcióik tekintetében egységesít: így például hírszerkesztésük is centralizált, azaz a hírek beszerzése, az azokkal kapcsolatos cikkek előkészítése egy helyen zajlik, habár azt mind a közszolgálati rádiócsatornákon, valamint a közszolgálati TV-műsorokban is láthatjuk és hallhatjuk. Így az adott csatorna feladata csak az, hogy az előkészített hírt/hírblokkot a saját arculatához igazítsa.
3. A kvótarendszer szigorítása: a jelenlegi magyar és európai műsorarányt mindenütt emelni kívánja a tervezet, a legjelentősebb emelés a zenei rádióknál következne be, ahol a magyar vonatkozású zeneszámok arányának el kell érnie a 40%-ot. Ez alapvetően üdvözlendő, hiszen ezáltal is támogatják a magyar szórakoztatóipart és művészetet. De a szabályozásnak több szépséghibája van. Egyrészt érvényesül a „kivéve a gyevi bírót” tétele, ugyanis ezen kötelezettség alól az NMHH felmentést adhat. Miért jelent ez komoly befolyást? Azért, mert a műsorszolgáltatók műsorszerkezetében nincs jelen ekkora mennyiségű magyar ill. európai műsorszám, így azokat be kell szerezni, ez pedig költségekkel jár. Így aki felmentést kap, annak kisebb költségei lesznek, s nyeresége is nagyobb lehet. Ráadásul a szabály visszafele is elsülhet ha például nem a valós érdeklődésre számot tartó szerzők tesznek szert jelentős jövedelemre ebből, hanem a kereskedelmi média által felkapott előadók és a beléjük fektető médiaiparosok. Könnyen megeshet, hogy értékközvetítés helyett ez a szabály csak a jelenlegi szórakoztatóipari struktúrát erősíti.
Összességében elmondható, hogy az internet és az egységes európai médiapiac esetében nehezen érthető ez a durva, rendészeti jellegű szabályozás. Ennek oka talán az lehet, hogy ez a rendszer igazán a milliókat elérő hazai közszolgálati és országos kereskedelmi televíziókat és rádiókat érinti elsősorban, szemben a szabályozást könnyedén megkerülni képes, ám kevesebb embert elérő internetes médiával. Ezért is aggasztó az, hogy a széles elérésű csatornákat az új rendszer a magas bírságokkal egyfajta önkorlátozásra, “öncenzúrára” kényszeríti, amely egyfajta indirekt politikai beavatkozást eredményezhet. Mindez rossz időket idéz fel, amikor a cenzúrát a média munkatársai végezték el, önmagukon.