<<< Pelikán Híradó (11-01-02) >>>

Éljen a forradalom!

Bartus László
2010. július 27.

Megérkeztünk Magyarországról, próbáljuk kipihenni a sokkot. Éppen akkor, amikor elindultunk, a Lincoln Tunnel felé autózva láttuk, hogy a New York Red Bull stadionját elkezdték bontani. Megjegyzem, Magyarországnak egyetlen olyan jó állapotú stadionja nincs, mint amit itt bontásra ítéltek, és ilyenből van pár száz Amerikában. Amikor pedig visszajöttünk, már állt az új stadion a helyén. Mindez a válság közepén. Ezeket az amerikaiakat fikázzák otthon a magyarok. Nem tudják, miről beszélnek. Ezzel szemben, amikor megérkeztünk a budai Várba, három feltúrt lövészárkot találtunk, és amikor eljöttünk, ugyanúgy álltak az árkok, csak lett még egy negyedik. Ugyanez történt a Belvárosban: a Belügyminisztérium mellett (!) hetekig lezártak egy sávot az amúgy is állandóan bedugult József Attila utcában, a Lánchíd felé. Verőfényes napsütésben, hétköznap munkaidőben, mi soha nem láttunk egyetlen munkást sem. De a sáv le volt zárva. Ez itt Amerikában elképzelhetetlen. De Magyarországon így dolgoznak. Viszont prüszkölnek, ha valaki azt mondja nekik, hogy Amerikában vagy Kanadában, ezt a munkát egy éjszaka alatt végeznék el. Reggelre nyoma se lenne, csak az új aszfalt mutatná, hogy itt valami történt. De náluk mindig van kifogás. Megmagyarázzák, hogy ezt másképp nem lehet.

És a magyarok ugyanígy szerelnek autót, így szolgálják ki a vendéget, így festik le az ablakot, így gyógyítanak beteget, így tanítanak, mindent ilyen színvonalon csinálnak. Amikor azt mondják, hogy ne általánosítsunk, máris a szőnyeg alá söpörtek mindent. A fűnyírót például még nem találták fel. Megeszi őket a gaz. És ha ezt valaki megmondja nekik, tiltakoznak, hogy nem így van. Pedig így van. Mindenről ordít az igénytelenség, a lustaság, a nemtörődömség. Egy év alatt nem találkozom annyi bunkósággal itt, mint Magyarországon egy fél nap alatt, amiből néhány órát nem is emberek között töltök. Mondjuk így: szokatlan. Néhány hét után az ember megszokja, de a gyomra nem veszi be. New Yorkban az eladó segít a kislányomnak magára fújni a boltban a 2-300 dolláros drága parfümöket, pedig világos, hogy nem vesz semmit. Budapesten viszont a DM nevű illatszerboltban a feleségem mellé odaáll egy primitív stílusú, szúrós szemű eladóné, amikor leemel a polcról egy szunyogriasztót, nehogy ellopja. Milyen ország az ilyen? Lehet megsértődni, de ez csak ott természetes.

Én nem tudom azt sem, hogy hiteleken kívül miből él az az ország. Az egyébként szépen épülő Hévízen például este 6 óra után - egy-két kivételtől eltekintve - minden bolt zárva van, amikor a település tele van sétáló, itt üdülő emberekkel. Miből akarnak megélni, ha zárva a bolt? De azért panaszkodnak. Hol engednék meg ezt maguknak? Magyarország olyan képet mutat, ahol több millió ember várja a jó szerencsét, hogy valaki gondoskodjon róluk, aztán mehessenek nyaralni. Amerikában az élet a munkával és a munkában telik. Magyar dolgozónak baráti körei, családi programjai vannak, alig várja, hogy nyomogathassa a távkapcsolót, a munkahely szükséges rossz, mellékes dolog. De azért nem tetszik nekik, hogy nem úgy élnek, mint Amerikában.

Nekem úgy tűnik, hogy minden visszaállt úgy, ahogy a szocializmusban volt. A rendszerváltáskor még csipkedték magukat, ma ugyanolyanok, mint 1978-ban voltak. Úgy is néznek ki. De a munkaidőben kocsmázva maguk is elhiszik, amit mondanak, hogy a magyar a legjobb munkaerő, magyar ember után mindenhol két kézzel kapkodnak. Nagyot néznek, amikor azt mondom, hogy speciel ezt Amerikában nem látom. Itt inkább a spanyol vagy kínai munkaerő után kapkodnak, kevesebb a gond velük. Magyar ember ilyenkor megsértődik, hogy ne általánosítsunk, hozza a példáit, és tíz perc után már megint a világ élvonalában vagyunk. De lefogadom, hogy a József Attila utcában a gödrök még szeptemberben is ott lesznek. A Várban még télen is bukdácsolnak majd a padlók között azok a turisták, akikből meg akarnának élni. Mindenki szenved a pocsék színvonalú szolgáltatásoktól, de ő maga ugyanazt csinálja, és szenvednek egymástól, maguktól. Eladható terméket nem nagyon állít elő a világ legokosabb és legtehetségesebb népe, akiket az ő ismereteik szerint mindenki csodál. Hogy ezt honnan veszik, azt nem tudom. Itt aztán megint jönnek az ellenpéldák, hogy ez sem igaz, az sem igaz, de azért az egész vége az, hogy az ország egy lepusztult, elmaradott, koszos hely, ahol elkeseredett, legatyásodott, szomorú emberek lehajtott fejjel járkálnak az utcán. Szomorú látvány. És fogalmuk sincs arról, hogyan lehetne ebből kitörni. De ha valaki megmondja nekik, az nem tetszik. Mert ők hibátlanok, nem tehetnek semmiről, és nekik minden járna. Mit lehet itt tenni? Ezt csak azok értik meg, akik hosszabb időt máshol töltenek, normális környezetben, és utána mennek haza. Akik ezt nem élik át, el sem tudják képzelni, hogy ezek a megoldhatatlannak látszó alapvető problémák máshol nincsenek. Nem ilyen az élet, nem ilyenek az emberek. Szomorú ezt látni. A melldöngetés és mások szakadatlan leszólása ezen nem segít.

Csak szeretném emlékeztetni a szegény magyar népet, milyen boldogok voltak, amikor a 300 forintos vizitdíjat leszavazták, és elleneztek minden reformot, ami megváltoztathatná az életüket. Azóta kéthetente vesztenek százmilliárdokat, az nem számít. Miért csodálkoznak? Az elmúlt években nem azzal voltak elfoglalva, hogy e reformokat megértsék, esetleg jobbá tegyék, segítsék, hanem azzal, hogy az egészet megbuktassák. És most depressziósak, nem értik, hogy miért nyomorognak, miért tartanak itt, miközben mások a világban jól élnek. Mintha nem ők tehetnének róla. Másoknak sem könnyű. De mások olyan viszonyok között élnek jól, amire ők nem voltak hajlandók. Ez fizika. Ha azt elutasítják, amivel az jár, amilyen feltételek között az működik, akkor annak csak ez lehet a vége. Miért csodálkoznak? Nem nagyon tudom sajnálni őket.

Nem véletlen az sem, hogy a jó magyar emberek ekkora többséggel választották meg a hazug Orbán Viktort, aki azt mondja nekik, hogy nem veletek van a baj, hanem benneteket megloptak. Persze, vannak bűnözők, de mindkét oldalon. Ők viszont gátlástalanul játszották el a tisztakezű hősöket, miközben csak megismételték ugyanazt a lesre futtatást, amit Torgyánnal. Egyformán loptak, a háttérben megállapodtak, hogy nem dobják fel egymást, amit a végén a Fidesz nem tartott be. Őket annak idején futni hagyták, ők pedig most "rendet tesznek". Vagyis: egyik bűnöző börtönbe teszi a másikat, hogy megszabaduljon a politikai ellenfeleitől. Az egész undorító és átlátszó, de ezt a Duna-Tisza közén megeszik. Közben Orbán azt hazudta, hogy nem kell tennetek semmit, eddig azért nem volt jó nektek, mert ezek nem tudtak kormányozni. Majd mi megmutatjuk. Kormányra került és naponta esik pofára. Kiderül, hogy ő sem tehet mást, mert az ország jelenlegi állapotában működésképtelen. A sarkaiból kellene kiforgatni, de ő eddig azt hazudta, hogy erre semmi szükség. Bennetek semmi hiba nincs, mindenkinél jobbak vagytok. Ezt szereti hallani a magyar. Közben az se zavarja, hogy épül az egypárti diktatúra, a totális kontroll, az elnyomás, lassan visszakerülnek oda, ahonnan 1989-ben kijöttek. Kislányomnak betanítottam, hogy “Éljen a forradalom!, Éljen a Forradalmi Munkás és Paraszt Kormány!” Nagyon tetszett neki az óvodás szöveg, ezt kiabálta naphosszat a teraszon, néha úgy változtatta, hogy éljen a paraszt kolbász. De úgy is jó, mert azt is a szeretett vezető tölti.

Téboly van, meg vannak hülyülve az emberek, vakok. Orbán olyan, mint egy részeg falusi párttitkár, aki majd megmutatja mindenkinek. Észak-Koreát idéző baromságokat függesztenek ki az állami intézmények falára, valami forradalomról, ami nem volt, és valami új rendszerről, ami nem létezik. Az egész ördögi. Egy betegesen hatalommániás ember diktatúrája épül, listákat gyártanak a cégekről, akikkel nem szabad szerződni, koncepciós perekre készülnek, totális ellenőrzés alá vonnak mindent. Két hónap alatt felszámolták a demokratikus jogállamot. Újabb hiteleket szeretnének felvenni, hogy hitelből megteremtsék a jólét látszatát, dettó mint Kádár János, de a korábbi hitelek feltételeit sem akarják betartani, ennyivel Kádár jobb volt. A kormánysajtó gyalázza azokat, akik pénzt adtak, hogy a csődtől megmentsék az országot, és akik csak azt követelik, hogy ne idézzenek elő újabb csődhelyzetet. Mocskolják a Nyugatot, hogy beavatkozik a magyar nemzeti gazdaságba. De ha nem tennék, már rájuk dőlt volna. Orbán úgy viselkedik, mintha Németország és az Egyesült Államok nemzetgazdasága és költségvetése állna mögötte. Miközben a hőzöngés arra a számításra épül, hogy a csőd nem érdekük nekik sem, úgyis adnak majd segélyt, ha csődbe jutunk. Ijesztő, hogy már senki nincs, aki szólhatna az elszabadult hajóágyúnak, hogy ha ezt így folytatja, elsüllyed a hajó.

Az emberek nem veszik észre, hogy azért nem mondanak nekik semmit a jövő évi költségvetésről, mert a Fidesz négyötödös többséggel meg akarja nyerni az önkormányzati választásokat is, mert mindent el akar foglalni. Majd utána jelentik be a megszorításokat, mert az ország strukturális átalakítása nélkül csak megszorításokkal lehet egyensúlyt tartani. Ezzel nem akarnak szembenézni, ehelyett a kapitalizmus végéről beszélnek, pedig csak annak van vége, ahogyan ők országot vezetnek. Az internacionalista szocializmus helyett valamiféle nemzeti jellegű szocializmust hirdetnek, ami már rosszabb, mint a legjobb kisgazda elméletek. Szektásodnak, elindult a befelé fordulás, az önigazság az ellenséges külvilággal szemben. Ez éppen olyan veszélyes a bentlevőkre, mint a waco-i szekta.

Előbb azonban még kiderül, hogy nyolc éven át hazudtak éjjel és nappal. Orbán előtt két út áll: vagy bevezet egy borzalmas diktatúrát, megfélemlít, sakkban tart mindenkit vagy a világ röheje lesz. A nyugati vezető lapok már most is kínos hangon beszélnek róla, szalonképtelen bohócnak mutatják. A Washington Post végre nem beszélt mellé, pontos diagnózist adott, és ebből látható is, hogy Amerika hogyan tekint Orbánra és Magyarországra (hogy Schmitt nem nacionalista, az igaz, de Schmitt amúgy milyen? Tudja ezt valaki? Nyilván azt akarták mondani, hogy egy Orbánnak kiszolgáltatott ember. Ettől még a cikk igaz). Nincs egy ország, ahol jót mondanának Orbán Viktorról. Égünk miatta, szégyellni kell. Ez semmilyen szempontból nem jó Magyarországnak, ez mindenkinek nehezíti a helyzetét. De nem baj, ez kell a dolgos magyar népnek. Ha így folytatják, Magyarország olyan csődbe megy, amilyet még nem láttak. De megérdemlik. Nagyon fontos, hogy senki ne akarja Orbán Viktort leváltani. Ez az ember csinálja végig, és kapjanak meg belőle mindent. Egyék meg amit főztek, ezt a poharat ürítsék fenékig. Ne maradjon senkinek semmiféle illúziója, hogy ki ez az ember. Aztán majd meglátjuk, mi lesz ennek a vége.

Hátha elhiszik majd egyszer Magyarországon, hogy ahogy most ők élnek, ők dolgoznak, ők gondolkoznak, az elfogadhatatlan, az a nyomorba visz. Azok a reformok, amiket Orbán szétvert az országgal együtt, és amiket ők boldogan leszavaztak, megkerülhetetlenek. A Fidesz egyelőre Kuba és Albánia felé viszi az országot. De nem kell félni, lesz ez ennél rosszabb is. Éljen a forradalom, éljen a paraszt kolbász, éljen a nemzeti együtthülyülés rendszere.