Azari Jánosné Idácska 2011. január 25-én végleg eltávozott közülünk.
Emléke szívünkben örökké él!

Kosztolányi Dezső: Halotti beszéd

Látjátok feleim, egyszerre meghalt
és itt hagyott minket magunkra. Megcsalt.
Ismertük őt. Nem volt nagy és kiváló,
csak szív, a mi szívünkhöz közel álló.
De nincs már.
Akár a föld.
Jaj, összedőlt
a kincstár.

Okuljatok mindannyian e példán.
Ilyen az ember. Egyedüli példány.
Nem élt belőle több és most sem él,
s mint fán se nő egyforma két levél,
a nagy időn se lesz hozzá hasonló.

Nézzétek e főt, ez összeomló,
kedves szemet. Nézzétek, itt e kéz,
mely a kimondhatatlan ködbe vész
kővé meredve,
mint egy ereklye,
s rá ékírással van karcolva ritka,
egyetlen életének ősi titka.

Akárki is volt ő, de fény, de hő volt.
Mindenki tudta és hirdette: ő volt.
Ahogy szerette ezt vagy azt az ételt,
s szólt, ajka melyet mostan lepecsételt
a csönd, s ahogy zengett fülünkbe hangja,
mint vízbe süllyedt templomok harangja
a mélybe lenn, s ahogy azt mondta nemrég:
„Édes fiacskám, egy kis sajtot ennék”,
vagy bort ivott és boldogan meredt a
kezében égő, olcsó cigaretta
füstjére, és futott, telefonált,
és szőtte álmát, mint színes fonált:
a homlokán feltündökölt a jegy,
hogy milliók közt az egyetlenegy.

Keresheted őt, nem leled, hiába,
se itt, se Fokföldön, se Ázsiába,
a múltba sem és a gazdag jövőben
akárki megszülethet már, csak ő nem.
Többé soha
nem gyúl ki halvány-furcsa mosolya.
Szegény a forgandó tündér szerencse,
hogy e csodát újólag megteremtse.

Édes barátaim, olyan ez éppen,
mint az az ember ottan a mesében.
Az élet egyszer csak őrája gondolt,
mi meg mesélni kezdtünk róla: „Hol volt...”,
majd rázuhant a mázsás, szörnyű mennybolt,
s mi ezt meséljük róla sírva: „Nem volt...”
Úgy fekszik ő, ki küzdve tört a jobbra,
mint önmagának dermedt-néma szobra.
Nem kelti föl se könny, se szó, se vegyszer.
Hol volt, hol nem volt a világon egyszer.

 

 

---

Azari Jánosné, mindenki Idája!!

Szeretett és tisztelt barátunk nincs többé. Hiányát mindannyian érezni fogjuk, hiszen szerény, barátságos, ugyanakkor határozott egyénisége szeretetet, megbecsülést váltott ki mindenkiből, aki közel kerülhetett személyéhez.

Idácska volt az az ember, aki határozott nézeteivel, makacs tenni akarásával mutatott példát mindenkinek, s bár sok tennivalója akadt a nem kis családja körében mindvégig fontosnak tartotta a közért való cselekvést.

A rendszerváltást követően nem volt kérdés számára, „milyen irányba tovább”, s nem is okozhatott gondot az, hogy miért harcoljon, milyen értékek mentén politizáljon, éljen. Ida a rendszerváltás előtt is következetesen fellépett az antidemokratikus módszerek ellen, az egyszerű embert lenéző, gőgös emberi magatartással szemben.

A „nagy fordulat” után őszintén bízott abban, hogy meg lehet újítani a világot, képesek lehetünk közösen egy valós, emberközpontú társadalom létrehozására. Ebben a munkában részt vállalt. Ugyan első számú vezetői szerepet nem kívánt betölteni (elsősorban családi elfoglaltságaira hivatkozva), de mindig ott volt a „második vonalban”, szervezett, véleményt mondott és tanácsokat adott.

Tagozatunk alapító tagja, s a megalakulás egyik indikátora volt. Következetesen fellépett a pártunkon és a városunkon belül is felbukkant antidemokratikus attitűdökkel szemben, s bízott abban, hogy a tagságunk többsége képes lesz ráébredni arra, hogy a közösség erejével jobb irányba terelhetjük a szekeret. Rá jellemző módon mindig szemben mondott véleményt, amelyet természetesen a kritizáltak nem mindig fogadtak örömmel. Személyiségéből fakadt, hogy megbántani senkit sem tudott, mert a visszafogott, halk szavú, ugyanakkor érvelő véleménynyilvánítása nem hordozta magában a sértést, vagy vélt sértést, de mindig pontos és lényegre törő volt. Szerény személyisége ugyanakkor tenni akarással párosult, nagy teherbírása nem csak a magánéletben jelentkezett.

Nekem szerencsém volt hosszú éveken át a „közelében” dolgozni, élni. Fiatal koromban munkatársként tiszteltem és szerettem, majd amikor más munkahelyre kerültünk a mozgalom, a közösségi munka ismét összehozott minket a „szociban” és a „Szociáldemokrata tagozatban”. Szerencsém volt egy kicsit a családi életébe is betekinteni, hiszen lánya Éva kézilabdásom volt, mint edző is találkoztunk a szakmában. Ida igazi nagymamaként segítette a család apraját, nagyját, vállán viselte azokat a terheket, amelyeket már nem is neki kellett volna cipelnie.

Talán egy esztendeje jött a hír, hogy szervezetét megtámadta a kór. Mindannyian megijedtünk, mert nehéz volt elképzelni, hogy Őt is magával ránthatja a betegség. Keményen, nagy türelemmel, s mindvégig bízva a gyógyulásban küzdött, de ma már tudjuk mindhiába. Az első sugárkezelést követően visszajött közénk és úgy érezte ismét tennie kell. Küldte a különböző leveleket, híreket, levelezett a barátaival, segített eligazodni mindannyiunknak a mai világ bonyolult viszonyai között.

Nem kapunk Tőle többé üzenetet, ugyanakkor bennünk, akiknek szerencsénk volt  közelről ismerni Őt  itt marad „örök üzenete: tegyél a tisztességes, emberi világért, lépj fel az az igazságtalanság, becstelenség ellen, legyél szolidáris a gyengébbekkel!!!!”

Köszönjük Idácska, hogy közeledben élhettünk! Emléked örökké őrizzük !!!

 

Pók Ferenc SZDT vezető

 

---

Emlékem

A mély fájdalomnál tömörebbet nem lehet mondani ilyenkor. Egy olyan barátot, közösségi társat veszítettünk el, akinek az igazi értékét a tagozatunk, csak most fogja talán a helyén érezni, hogy már nem lehet többé közöttünk.

Ida a maga csendes szerény módján mindig pontosan tette a dolgát. Összefogott bennünket, pedig sokszor érezni lehetett, hogy a kevesebb több lenne belőlünk. Minden közös rendezvényünkről részletes és nagyon pontos emlékeztetőt írt. Én magam is sokszor csodálkoztam, hogy a csapongó, néha túlzó indulataimat megszelídítve, a lényeget kiemelve, milyen pontosan összegezte a mondanivalómat.

Az utóbbi időben már lehetett érezni, hogy nagy erőkkel harcol. Abban reménykedtünk, hogy az a szeretet ami őt körülveszi, elég erőt ad a felülkerekedéshez. Sajnos nem így történt. Elment örökre. Amire emlékszünk belőle az viszont itt marad nekünk. Folytatjuk a munkát, és nem adjuk fel közös céljainkat, érte is, a szeretetért és tiszteletért is, és a jelenben javítható jövő hitének megőrzéséért.

Lakner Ferenc webmester

 

 

---